6 alkalmas online varró workshop

Barka mama virágoskertje

A hóvirág és az első krókuszok után a kertekben, a réteken elemi erővel indul el az élet. Bújnak a hagymás virágok első levelei, a fűben harsogóan friss zöldeket látunk. Melegebb napokon pillangóval és méhecskékkel is találkoztam már. Ezt a hangulatot szeretném veletek is megteremteni azokkal a játékokkal, amelyeket ezen a tanfolyamon készítünk. 
A munkát az ibolya manóval kezdjük, hiszen az ibolya virág már több helyen is előbújt február végén. Második alkalommal a virágot is elkészítjük. Aztán két egymást követő alkalommal Barka mamát varrjuk meg, aki örömmel üdvözli kertjében az ibolyát és manócskáját. A mama keze sem maradhat üresen, így az ő kisbabáját készítjük el, végül egy gyermekláncű manót varrunk, akinek két sapkája is lesz: egy virágzó és egy bóbita. 🙂 

Milyen technikákat fogunk megtanulni?

Fa bábukkal dolgozni hálás feladat, mert jó alapot ad a munkához. Most azt tanuljuk meg, hogy a szabásminta segítségével hogyan szabjuk pontosan méretre a ruhát a bábun, hogy rögzítjük a sapkát fején.

A Barka mama és a kisbaba feje hasonlóan készül, mint a nagy waldorf babák feje, ugyanúgy testanyagot használunk hozzá, megtanuljuk elkötni a szemvonalat, szemet hímezni, amitől igazán életre kelnek az arcok. Az ibolya virágnál pedig abban szerzünk gyakorlatot, hogyan kerül térbe egy sík filc lap, mitől lesz igazán élő a virág szirma.

Hogyan zajlik a workshop?

Az egyes alkalmak este, 20:15-kor kezdődnek, amikor a gyerekek már lefeküdtek, így te nyugodtan tudsz alkotni (ha olykor felébrednek, és el kell menned a számítógép elől, elmondom, mit csináltunk, míg távol voltál).

A tanfolyam online, így nem kell elmenned otthonról, pizsamában is leülhetsz a számítógép elé. 😊 Nem kell utazással töltened az időt, az is részt tud venni a közös varrásokon, aki messze lakik Sóskúttól.

 Ha nehezen szakítasz ki egy kis énidőt magadnak, ez most remek alkalom. A család egy idő után megszokja, hogy szerda esténként neked „kimenőd” van.

Az online tanfolyamokon sokan vagyunk, és remek beszélgetések zajlanak varrás közben. Van, akinek már külön jegyzetfüzete van, amibe a sok jó ötletet, koncert vagy könyvajánlót, kirándulási helyszínt ír fel.

Két kamerával dolgozom. Az egyiken a szokásos módon látszódik az arcom és a könyvek a háttérben, a másikon a kezem és az adott munka látszik. Ezt a képet akár ki is nagyíthatod a számítógépeden, így egészen közelről látod az öltéseket, a bonyolultabb lépéseket is.

Sok tanfolyamrésztvevő azt jelezte vissza, hogy egyébként az esték sokszor szétcsúsznak, nehezen mennek el a gyerekek aludni, húzódik a fogmosás és a kérek még egy pohár vizet is gyakran elhangzik. De aznap este amikor az on-line tanfolyam van, az esték összeszedettek, a gyerekek korábban ágyba kerülnek, mert anyának dolga van.

Mivel a tanfolyam „élő”, nem felvétel, bármikor kérdezhetsz, megkérhetsz, hogy mutassam meg még egyszer azt a lépést, ahol tartunk, vagy éppen egy korábbit, mert el kellett menned visszaaltatni a kisbabádat.

A tanfolyam alapanyagait a Manóposta nevű webshoppal együttműködve összekészítettük neked egy csomagba, így az összes alapanyagot egy kattintással meg tudod rendelni kedvezőbb áron. 

Ha szeretnéd, te is beszerezheted az alapanyagokat. Jelentkezés után részletes listát küldök alkalmakra lebontva. Azt is megírom, hogy mit honnan érdemes beszerezni.

ONLINE tanfolyam

Barka mama virágoskertje workshop

2024. március 13. Ibolya manó

2024. március 20. Ibolya virág

2024. március 27. és április 5. Barka mama

2024. április 3-10. Barka baba

2024. április 17. Pitypang manó

Az egyes alkalmak este, 20:15-kor kezdődnek.

Részletek a tanfolyamról

Ezen a tanfolyamon a Barka mamát, Barka babát és a kert virágait készítjük el.

Barka mama két alkalom alatt készül el, ez a két alkalom összetartozik.

Hogyan találkozunk?

A tanfolyam Zoom alkalmazáson keresztül zajlik. Az egyes alkalmak előtt küldök neked egy e-mailt, amiben benne van minden technikai információ, ami segít neked a csatlakozásban.

Honnan lesz alapanyagod?

A Barka mama virágoskertje teljes tanfolyam alapanyagait a Manóposta nevű webshoppal együttműködve összekészítettük neked egy csomagba, így az összes alapanyagot egy kattintással meg tudod rendelni ITT.

Ha szeretnéd, te is beszerezheted az alapanyagokat. Jelentkezés után részletes listát küldök alkalmakra lebontva. Azt is megírom, hogy mit honnan érdemes beszerezni.

Mennyibe kerül?

Egy alkalom 3.500 Ft-ba kerül. Ha minden alkalmon részt veszel, és egy összegben befizeted a tanfolyamot, akkor összesen 19.800 Ft-ba kerül a teljes tanfolyam, ami 3.300 Ft/ alkalom.

Akik már részt vettek...

Asztalos Juditfotográfus
Tovább olvasom
„Egy éve jelentkeztem először Lindához, azóta egy egész sor filcállat került ki a kezeim közül. Nem gondoltam, hogy egy tíz évest lázba hoznak még a filcfigurák, de a kardszárnyú delfin és a tengeri állatok nagy kedvencei lettek, míg húga az unikornisért és a háziállatokért rajong a legjobban. Én pedig nemcsak varrást kaptam, hanem egy jó társaságot is, ahova szerda esténként egy finom teával otthonomból beülhetek és magam mögött hagyhatom pár órára a mindennapi pörgést.”
Kiss-Princzinger Eszter mesemondó-terapeuta, Ligetszépe, Meseterápiás Módszer
Tovább olvasom
Miért jó ez a mese a gyerekeknek? „Ez a mese igazi csemege a 3-5 éves korosztály számára. A kicsik – akár játszás közben, akár mesehallgatáskor – szeretik újra és újra megélni a fordulatokat. Ezért a „láncmesék” ritmikus ismétlődéseikkel éppen nekik valók. Izgalmuk levezetésére is alkalmas lehet egy ilyen történet (vajon mi lesz azzal a sárgarépával?) A nagyobbak pedig könnyen elbábozzák már saját maguk is átélve ezzel a mesei fordulatokat.”

Ajándék a résztvevőknek

A tanfolyam után kapsz egy részletes, fázisfotókkal ellátott leírást e-mailen. Így bármikor újra megvarrhatod azt a kedves állatot vagy figurát, amit szeretnél. Milyen jó, hogy ajándékba elkészítheted egy szülinapra ovistársnak vagy kis unokatestvérnek a kedvenc lovacskáját vagy azt a kis gombát, ami úgy tetszett neki nálatok.

Szeretnéd megnézni, hogy hogy néz ki egy ilyen leírás?

Ha szeretnéd látni, hogy milyen egy szabásminta és leírás, a tyúkocska és a kiscsibe szabásmintát ingyenesen letöltheted a honlapomról, megnézheted, hogy hogy is néz ki egy szabásminta, és persze el is készítheted.

Pénzvisszafizetés

Ha valamiért mégis úgy gondolod, hogy nem volt jó a szabásminta, nem tudtad használni, szólj, és visszautalom neked a szabásminta árát.

Már csak

nap
óra
perc
másodperc

Hogyan tárold a szabásmintákat?

A szabásmintákat érdemes borítékba tenni, úgy tárolni, hogy bármikor könnyen megtaláld.
Sok tanfolyamrésztvevőtől kaptam visszajelzést, hogy van otthon egy Felt and Soul mappájuk, amiben ott vannak kinyomtatva lefűzve a leírások és a szabásminták.

És egy kis plusz segítség

A Facebook oldalamon a leggyakoribb öltésekről találhatsz videót, így, ha később újra megvarrnád valamelyik állatot, fel tudod eleveníteni, hogyan is volt a pelenkaöltés vagy az elvarrás.

GYIK

2020 márciusa óta tartok on-line tanfolyamokat, már 25 alkalommal varrtunk együtt kedves nőkkel, lányokkal, asszonyokkal. Megkérdeztem néhányukat, hogy mik azok a legfontosabb kérdések, amikre jó, ha az új érdeklődők választ kapnak. Alább olvashattok egy csokorral:

Ha teljesen kezdő vagy, vagy már régen volt tű a kezedben, akkor érdemes megnézned a fb oldalon az alap öltéseket, és akár ki is próbálni egy darab anyagon. Ha nem megy gyorsan, ne aggódj, a tanfolyamon szívesen megmutatok többször is egy-egy lépést, és visszatérek, ha lassabban dolgoznál.

Ha gyakorlott varró vagy, akkor érdemes odakészíteni több alapanyagot, így akár egyszerre több darabon is tudsz dolgozni, és nem érzed feleslegesnek az időt, ha várni kell egy kicsit.

Ha valaki valamit nem ért, bátran kérdezzen, szívesen elmondok és megmutatok többször is lépéseket, nehezebb részeket. A kamera alatt jól látszanak a mozdulatok, és közben magyarázom is, mit hogy kell. Van, hogy előveszek egy vastagabb fonalat és másik anyagot, hogy egy-egy lépést még jobban meg tudjak mutatni.

Munka közben többször teszek fel kérdéseket, hogy ki hol tart, mikor mehetünk tovább. Általában a középmezőny tempójában haladunk, de aki lassabban halad, az is szokott kérdezni, és akkor visszatérek a korábbi lépéshez, és megmutatom újra.

A csapat mindig nagyon befogadó és elfogadó. Van, hogy valaki más még jobban meg tudja fogalmazni, amit nekem nem sikerül tökéletesen elmondani. Hiszen mindenki másképp gondolkodik, és lehet, hogy egy új szem új szempontot tud hozni.

Igen. Először el lehet jönni csak az első alkalomra, és akkor meglátod, hogy ez így jó-e neked. És ha úgy döntesz az első alkalom után, hogy mégiscsak részt vennél a teljes tanfolyamon, igénybe veheted a kedvezményt, ami a teljes tanfolyami részvételre érvényes.

Most érdemes eljönnöd a Répavarrás ingyenes workshopra, mert így ki tudod próbálni, milyen egy Felt and Soul online tanfolyam. Ráadásul az első 50 jelentkezőnek az alapanyagot is elküldöm postán ha november 7-ig jelzi a részvételt.

A répás workshopra >> itt tudsz jelentkezni << .

Ha megvarrtad a répát, biztosan el fogsz jönni a többi alkalomra is, mert jó együtt varrni!

A tanfolyam alapanyagait a Manóposta nevű webshoppal együttműködve összekészítettük neked egy csomagba, így az összes alapanyagot egy kattintással meg tudod rendelni. Nem kell megvenned egy egész gombolyag fonalat vagy egy egész tekercs drótot. Csak annyi fonalat kell kifizetned, amennyi a csacsi sörényéhez kell.

Ha szeretnéd, te is beszerezheted az alapanyagokat. Jelentkezés után részletes listát küldök alkalmakra lebontva. Azt is megírom, hogy mit honnan érdemes beszerezni.

Igen, a csomagban mindig azok a dolgok vannak, ami elfogyhat: gyapjúfilc, gyapjú, drót, babatestanyag….

De nincs benne tű, cérna, olló stb. Érdemes a rövidáru boltban vagy kézimunka boltban jó minőségű varrótűt (prym, dmc) vásárolni. Az anyaglistában ajánlok ollót és más praktikus eszközöket, amik jól jönnek a varráskor. Most jön a karácsony! Kérj egy jó ollót magadnak! Jó eszközzel egészen más dolgozni!

Nem, az alkalmak nem visszanézhetőek. Fontos számomra, hogy a tanfolyam alatt elhangzott beszélgetések ott maradjanak, és csak azok hallják, lássák, érzékeljék, akik részt vettek a folyamatban. Viszont minden alkalom után kapsz egy részletes leírást, ami alapján el tudod készíteni, ha valamiért lemaradtál, vagy előbb el kellett menned.

Nem baj. Minden tanfolyamon vannak olyanok, akiknek nem működik a kamerájuk, vagy nem kapcsolják be, mert otthon még nagy a jövés menés. Vagy épp kisbaba van a szobában.

Ez mindig a te döntésed, hogy hogyan szeretnél részt venni.

Lehet úgy is beszélni, hogy a kamera ki van kapcsolva, és van olyan is, akinek sem a kamera sem a hang nincs bekapcsolva, de utólag csodás fotókat kapok az elkészült művekről.

Felt and Soul © 2024

maradjunk kapcsolatban!

Értesülj az újdonságokról hírleveleinkből.

Felt and Soul logó

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.