Az ősz az egyik legszebb évszak a színesedő erdővel, a falevelek végtelen változatosságával. Reméljük, az eső áldását is meghozzák az őszi hónapok, hogy a föld mélye el tudja raktározni azt a vizet, amire a növényeknek majd szüksége lesz a tavaszi-nyári hónapokban.
Szeptemberben az évszakasztalon is ezt a színes világot jeleníthetjük meg. Tehetünk szép faleveleket, gesztenyét, makkot, őszi virágokat az asztalra. A selymek is ezt a hangulatot tükrözik, a barna és a sárga árnyalataival teremthetjük meg az alap hangulatot.
Őszanyó vagy Földanya is előkerülhet, ahogy hűl az idő, egy meleg kendőt is kanyaríthatunk a vállára. Kezébe seprűt, amivel a kerti útról elseperheti a lehulló faleveleket, és egy kis kosarat, amibe begyűjtheti a legszebb almát, szőlőt és körtét a kertből.
A hónap végén megváltozhat az évszakasztal képe. Szeptember 29-én érkezik a Mihály nap. Szent Mihály az, aki kiűzte a sötét erőket a Mennyből, megharcolt a sárkánnyal és letaszította a Földre. Mert az Égben nem maradhat semmi, ami nem fény és tisztaság. Az évszakasztalon megjelenő Szent Mihály és sárkány minden nap emlékeztethet bennünket erre a tettre, és minket is arra sarkallhat, hogy megküzdjünk a bennünk rejlő sárkánnyal.
Ha kedved van saját évszakasztalt készíteni, ezeket a szabásmintákat ajánlom erre a hónapra:
Sok más szabásminta közül válogathatsz a Szabásminták oldalon.
Az otthoni varráshoz, a szükséges alapanyagok beszerzéséhez segítséget találsz az Alapanyagok és eszközök oldalon, hogy jobban eligazodj a gyapjúfilcek és tömőanyagok világában.
Hamarosan jelentkezem az új programokkal, érdemes visszatérni! Az Aktuális oldalon egyben látod az összes Felt and Soul programot, workshop-ot.