Aktuális

Alább olvashatjátok mivel készültem nektek következő időszakra, januártól augusztusig. Nincs minden részlet kitalálva, mert szükségem van az ihletre, az időjárás, a hónapok változására, hogy megszülessen bennem a következő tanfolyam témája.

Milyenek is az online tanfolyamok?

Beszélgetősek, varrósak, szabadok, lazák. Két kamerával dolgozom. Az egyiken látlak benneteket, a másik kamera pedig a kezemet mutatja közelről. Itt minden mozdulatot látsz, közben el is mondom, mi történik, mire kell figyelni, hogy is van az elvarrás, a kezdés, az öltések.
Sok-sok jó tapasztalat gyűlt már össze. Sok kisgyerekes család jelezte vissza, hogy a szerda esték összeszedettek és gyorsak, a gyerekek hamar ágyba kerülnek, mert anyának dolga van, szeretne varrni. A gyerekeknek is jó motiváció, ha tudják, hogy másnap egy kedves rigó vagy egy szép tavirózsa várja majd őket az ágyuk mellett.
Mivel otthon vagy, ha egészen kicsi babád van is részt tudsz venni, láttunk már elöl vagy hátul hordozott kisbabát és olyat is, aki kicsit elvonult, és egy kis idővel később kapcsolódott vissza.

Gyertek! Készítsetek egy finom teát, vagy hozzatok egy pohár bort, és alkossunk a két kezünkkel. Érdemes jegyzetfüzetet is odakészíteni, mert mindig van egy csomó izgalmas, érdekes dolog, amit megtudunk egymástól: könyvajánlókat gyerekeknek, felnőtteknek, ajándék ötleteket, jó recepteket és még sok minden mást.

Az online tanfolyamok mindig szerdán este vannak, 20:15-kor kezdődnek és 23:15-ig tartanak.

Az on-line tanfolyamokhoz összeállítok egy csomagot, amiben a legtöbb alapanyag benne van, amire szükséged lesz. A Manópostával (webshop: www.manoposta.hu) és a Multifelt Factoryval (www.multifelt.com )szoktam összefogni. Tőlük lehet az általam összeállított csomagot megrendelni.

 

ÉLŐ TANFOLYAM

Nyári tábor

Idén is lesz Felt and Soul tábor az egész év megkoronázásaként. Két 4 napos táborral készülök. A témát még nem tudom, de jó lesz, mint mindig. 😊

Időpontok:
Június 30-Július 3. péntek reggeltől hétfő délutánig
Augusztus 11-14. péntek reggeltől hétfő délutánig

A tábor ebben az évben előreláthatólag 60 000 ft-ba kerül.
Ha kíváncsi vagy több részletre, keress nyugodtan.

Ha valaki szeretne jönni, írjon e-mailt a feltandsoulworkshop@gmail.com címre. A jelentkezéseket érkezési sorrendben tudom elfogadni. Köszönöm

Mit kell még tudnod az élő tanfolyamokról?

Az élő tanfolyamokat az otthonomban, Sóskúton tartom. Sóskút az M7-es autópálya mellett, Budapesttől kb. 20 percre található. A tanfolyamok résztvevőit össze szoktam kötni, hogy könnyebb legyen az utazásokat megoldani, senkinek ne kelljen busszal jönni. Egy tanfolyamon maximum 7 ember tud részt venni, a jelentkezéseket érkezési sorrendben tudom elfogadni.
A karácsonyig tartó időszakban nagyon kevés hétvégi tanfolyamot tudok tartani, érdemes időben jelentkezni, ha szeretnél jönni.

Az élő tanfolyamokon meleg tea és süti mellett készítjük el a kedves bábokat, állatokat. A tanfolyam végén megkapod a sablont és a leírást. Minden alapanyagot és eszközt biztosítok, nem kell hoznod semmit, csak magadat és az alkotó kedvedet.

Ha szívesen ajándékoznál varrótanfolyamot élőben vagy on-line, vagy te magad szeretnél részt venni valamelyik tanfolyamon 2021 január és május között, itt a lehetőség. Itt láthatod a kuponokat, amik közül választani tudsz.

A kuponok 7000, 8000 és 10 000 t-os áron érhetőek el attól függően, hogy milyen hosszúságú és milyen nehéz az a játék, amit együtt készítünk el.
A tanfolyamok pontos témáját még nem tudom, de biztosan ugyanolyan örömteliek, elmélyülősek, nevetősek és alkotósak lesznek, mint eddig.

Ajándékutalvány

maradjunk kapcsolatban!

Értesülj az újdonságokról hírleveleinkből.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.