Novemberi évszakasztal
Novemberben egy újabb szép ünnepi időszak képét jeleníthetjük meg az évszakasztalon. Szent Mihály után Szent Márton életével ismerkedhetünk meg, hozhatjuk közelebb a gyerekekhez az együttérzést, a másokra való odafigyelést és segítést. Hiszen ő az, aki az út szélén fagyoskodó koldusnak odaadta fél köpenyét. Az egészet nem adhatta oda, mert az a római seregé volt, melyben mint katona szolgált. De ami az övé volt, azt egészen odaadta. Ilyenkor a Waldorf óvodákban kis lámpásokkal sétálnak a gyerekek az erdőben közben Márton napi dalokat énekelve. Az iskolában pedig sok helyen Márton életéből játszanak el a gyerekek egy-egy jelenetet megajándékozva ezzel az iskola közösségét. És elkezdjük élesztgetni magunkban a fényt, hiszen kint már egyre hamarabb van sötét. A kis lámpások fényéből, a közösség erejéből, az éneklés felemelő élményéből elteszünk valamit, ami átsegít minket a sötét, hideg estéken.
Az évszakasztal színei a természet halványuló színeihez igazodnak. Az asztalra tehetünk kék, lila selymet, és a barna árnyalatait. Egy Szent Márton asztali báb és egy kedves liba, akár egy ól is megjelenhet az asztalon, amelyben Márton elbújt, mert nem akarta, hogy püspöknek válasszák.
A novemberi évszakasztal elkészítése
Ha kedved van saját évszakasztalt készíteni, ezeket a szabásmintákat ajánlom az októberi évszakasztalhoz:
Az szeptemberi évszakasztal szereplőit is érdemes megnézni.
Sok más szabásminta közül válogathatsz a Szabásminták oldalon.
Az otthoni varráshoz, a szükséges alapanyagok beszerzéséhez segítséget találsz az Alapanyagok és eszközök oldalon, hogy jobban eligazodj a gyapjúfilcek és tömőanyagok világában.
Inkább együtt varrjunk?
Vegyél részt valemylik workshop-on!
Baba-mama varrókörre invitállak október 20-án, november 10-én, november 24-én vagy december 1-én.
Az októberi-novemberi időszakban drótos babát és betlehemi bábokat készítünk. Csatlakozz Te is!
Az Aktuális oldalon egyben látod az összes Felt and Soul programot, workshop-ot.









