Blog

246A1661
Czech Linda

Czech Linda

Márföldi Erika: A mesék üzenete

“A mese, a történet, szárnyalás, ilyenkor a láb, nem éri a földet” Kiss L.István.

Első pillantásra olyan területre érünk, amelyet csak akkor ölelhetünk fel, ha életkorok szerint végigsétálunk a mesék változatos erdején. Ma mégsem így teszünk.

Azt kutatom, hogy van-e közös pont a mesék üzeneteiben.

A régi korokban volt a közösségeknek egy mesélőjük, egy szellemi vezetőjük, egy varázslójuk, sámánjuk. Összegyűltek a csillagos ég alatt és a meséket, mint szellemi valóságokat magukba szívták általa. Hiszen a történet, mely elhangzott hozzájuk, róluk szólt. Egy feladatot, egy felismerést hordozott, útmutatóul szolgált.

A szellemi világba való lépés a régi korokban valóság volt, lassacskán azonban iskoláznia kellett magát annak, aki a láthatatlan valóságát szerette volna megtapasztalni.

Az egyszerű közösségekben a szellemi látás adomány volt és nem apáról fiúra szállt, hanem éppen úgy különleges jel kísérte érkezését, mint 2000 évvel ezelőtt a Jézus gyermeket.

Amikor a nép nagy bölcse távozás előtt állt, meg kellett érkezzen a jövő csíráját hordozó ifjú. Sok esetben nem vált külön korosztályától, csak a tanulóévek végén foglalhatta el a helyét, de a közösség vezetői tudták, hogy kit őriznek kincsként, gyermekként. A nevelés során megkapott mindent, ami azután képessé tette a feladatának beteljesítésére. Így születtek tanítók, mesterek, királyok, sámánok…

Voltak korok, ahol a bölcs tanítók, papok vették át a mesélő szerepet, s ebből az is fakadt, hogy elveszítette azt a feladatát a mese, történet, hogy mindenkié legyen. A közösségek egységének bomlása a feladatmegosztás mellett társadalmi megosztást is magával hozott. Ennek lett az eredménye, hogy más történeteket hallottak a szegények és mást a tanulásra lehetőséget kapó ifjak és szintén mást a társadalmi osztályok magasabb tagjai.

Ismerjük a történelemből, hogy a hódítások során az uralkodók maguknál tartottak utazókat, hogy történeteikkel a világból maguknak tudhassanak egy olyan szeletet, amelyet szemmel sohasem láttak, de legalább elképzelhettek a hallottak alapján. Az így elmesélt mesékből népek tanultak, változást idézhetett elő a történetmondó, új, más megközelítésbe helyezve az addig ellenségnek tekintett népet, törzset, hordát. Ám ebben az esetben a mesében elhangzott tartalom mellett a mesélő sorsfeladata is felsejlik.

A mese, a történetmondás, de a versmondás, éneklés is az egyetemes világ megtapasztalását adja. Visszatekintés a bölcs tudás birodalmába, oda, ami már megtörtént és tudunk róla és oda, ami megtörtént, de már a születés előtti időhöz nyúlik vissza, amihez nincs magyarázat, nincs igazolás, csak a belső hitünk, és az igazság megtapasztalása földi testben.

A mese üzenet a jövőnek. Hiszen lehetőségeket, irányokat mutat mind fizikai cselekedetben, mind lelki szinten. Lehetőséget ad, hogy megtapasztaljuk a jó és a rossz közötti egyértelmű vagy olykor vékony határmezsgyét, az igaz szó és helyes cselekedet mellett a hamisság, hazugság és helytelen tett választóvonalát, a szépség és rútság akár egyidőben való megjelenését és ebből fakadóan talán a legnehezebb felismerni, hogy a szépség mögött igazság és jóság van-e.

Ma a világ nagy ajándékának útvesztőjében tobzódik: Az írásbeliségben. Amikor a nagy mesegyűjtők – szerencsére a magyarok között sok van – útra keltek, hogy lejegyezzék a meséket, valamit szerettek volna örökül hagyni a szellemi világból, mely az adott népen keresztül nyilatkozik meg. Ma is a régi mesegyűjtők kincseiből táplálkozunk. Ami megváltozott, hogy szinte mind írunk, olvasunk. Rengeteg mese, monda, rege, történet, eposz – és még sorolhatnám hosszan – papírokon hever, sőt, már bakelitlemezen, CD-n, könyvekben. Lehetőség van rá, hogy emberek tömegei egyszerre több nyelvet birtokolnak, és a fordításokkal már nemcsak a régi korok palotáiba kúsznak be más népek történetei, hanem bárki által elérhetővé válnak.

Ám mindez nem a mesék üzenetét hordozza, hanem a világ egységesülését, azt, hogyan törlődnek el a sokáig fennállt és azért még fellelhető társadalmi különbségekből származó tanulási különbségek.

Régen nem beszéltünk analfabetizmusról. Pedig nem volt írástudó a nép között. Mégis, mindenki hozzákapcsolódhatott az egyetemes világhoz, mert a mesélő, a sámán, a pap átadta a szellemi tudást élő szóban. Ma meg-, sőt elítélendő, ha valaki nem tud írni, olvasni. Ma a fejlett országokban kirekesztetté válik és társadalmilag elítélik azt, aki nem tud a föld polgára lenni, mert nem ismeri a betűvetés tudományát. Sőt, ma már az is így érezheti magát, aki csak egy nyelvet birtokol. Pedig a szellemi világhoz kapcsolódáshoz ennek semmi jelentősége nincs. Elvész az ember tartása, mert azáltal, hogy egy társadalmon belül mindenkihez eljuthatna a kultúrának nevezett tartalom, de ez mégsem adatik meg, van, akik kivettetnek, megfosztják bizonyos értelemben emberi minőségétől. Miután megszűnt az égi közvetítő és bárki földi tudáshoz juthatott, az égi, szellemi bölcsességhez csak homályosan, álomban, vagy jósnők, látnokok nem érthető közlései révén vagyunk képesek kapcsolódni.

Pedig van eszköz a kezünkben. Sőt, mi magunk vagyunk az eszköz. Mert az égi bölcsesség megjelenik a falevél zöldjében, a csigaház titokzatosságában, a sasok magas röptében. A szemünk az eszköz, hogy lássuk a föld szépségét, a szívünk, hogy megérezzük, mi van a láthatón túl és a szavaink, amelyekbe beköltöznek a szellemi világ sugallatai. Lehetőséget kaptunk a Jó Istentől, hogy képeket alkossunk látás nélkül, hangokat, gondolatokat halljunk fül nélkül, s ha nem adatik meg a beszéd képessége, hogy szavakba öntsük a tapasztalásainkat, akkor kezet kaptunk, hogy lerajzolhassuk.

Amikor a Varázsfuvolát hallja az ember, más nyelvet, a zene nyelvét keresi meg magában, a színész, énekes is kutatja az utat a lélek hangján keresztül. Amikor homokszemekből csodát alkot valaki és hagyja, hogy egy pillanat alatt semmivé váljon, amikor valaki fest, s a tubusból kinyom színeket, nem fényt vesz elő, mégis fényt képes a papírra varázsolni. Lehetőséget kaptunk, hogy a mese új nyelven is szóljon hozzánk, az előbb említett módokon, mesterek, művészek által. Ők még elérnek a szellemi világ kapujáig s talán azon is túl. Ha könyvet veszünk a kezünkbe, bátorságot merítünk, hogy egyedül lépjünk az ismeretlen vidékre a lapok sokaságán át. Viszont mindezek magányos pillanatok.

Amikor egy mesélővel szemben vagy mellette ül valaki, a kimondott szó mindkettőjükben egy időben életre kel. A képzelet ugyanabba a valóságba repíti. Egyszerre részei a bölcsességnek, együtt járják a király, a sárkány vagy épp csak egy kis kakas kálváriáját és a történet növekvő feszültségében együtt oldódnak fel.

Ha egy tv-ben nézzünk egy történetet, már rég nincs a hang mögött ember. Ő nem rezdül a nézővel együtt. Magunkra maradunk ismét, esetleg több nézővel együtt. De valódi mesélő, szellemi világba vezető nélkül. A mesék magasröptű üzenete akkor érhető el, ha van, aki átadja. Ha valaki eljátssza egy bábbal, a zsebkendőjével, összebújva, vagy nagy mesekört alkotva. Minden mesének, történetnek más a földi mondanivalója. De a valódi üzenete, évezredeken át megmaradt. A földi ember világa akkor teljes, ha láthatón túl is lát, ha a hallhatón túl is hall, ha a fizikaihoz köthető érzéseken túl is érez. A mesék feladata, hogy összekapcsoljon bennünket az akaratunkkal, a hitünkkel, a sorsunkkal, azzal a világgal, ahol a tapasztalataink honolnak s ahonnan ugyanabban a pillanatban a következő lépésünkhöz, tettünkhöz kaphatunk útmutatót. A mese üzenete tehát nem egyéb, minthogy te vagy életed sorsfordítója, kerékkötője vagy felemelője.

                                 Márföldi Erika

Ha tetszett, megoszthatod.

Share on facebook
Share on pinterest
Share on google
Share on email

Szólj hozzá!

maradjunk kapcsolatban!

Értesülj az újdonságokról hírleveleinkből.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.