Blog

20180908_125425
Czech Linda

Czech Linda

Márföldi Erika: Mit mikor meséljünk?

Mostani írásomban lényeges számomra, hogy olyan területeket járjak körbe, amelyek bárki számára segítségül szolgálhatnak. Még az sem biztos, hogy a gyermekére gondol közben valaki, hanem saját életére.

A történeteknek megvan a maguk ideje. A felnőtté válásnak vannak határozott korszakai. Az életkoroknak csupán egy-egy jellemzőjére térek itt ki.

Amikor a csecsemő a sírás, nevetés, gőgicsélés korszakában van, senki nem kezd Rómeó és Júliáról olvasni neki, de a népmesék sem jutnak eszünkbe. A születés után az újszülöttet alig éri inger, hiszen hosszabbak az alvó szakaszai, mint az ébren lévők. Minden, amit kifejezünk, egyszerű szavakból áll, akár egyszavas mondatokból. A folyton visszatérő szavak mosollyal, dallamokkal kísérve az újszülött biztonságát éppúgy erősítik, mint az ölelés, ringatás, a testi kontaktus és ha csak lehet, az édesanya anyatejes táplálása. A szopóreflex, a nyelv, az ajak, a nyelés lüktetése a hangképzésben fontos alapokat képeznek.

A sírást, a látás hiányát gyorsan reagáló rövid szavakkal válaszoljuk meg, a közeledés a hang felé fordulást eredményezi és a sírás átmegy figyelembe, kíváncsiságba. Van, hogy sokáig tart, míg a felnőtt rájön, hogy a kicsinek mire van szüksége. A későbbi mesélés, egymásra figyelés kezdete ez, mert a felnőttnek úgy kell viselkedni, hogy az érdeklődés megszülessen és fenntartódjon egymás felé.

Amikor a kisgyermek a beszédfejlődés kezdetén van, a hangok az útmutatók, hogy a világba behelyezkedjen és érzékelhesse azt. Mivel még mozgásra képtelen, a légzés és a hangképzés, a táplálkozás és a mimika a meghatározói a mozgásban. Végtagjai még tükrözik az akarat általi uralom hiányát. A hang összeköti személyekkel, érzésekkel, hangulatokkal és fényekkel. Az újra ismétlődő hangok, rigmusok, mondókák, rövid dúdolások, dallamok a világba vetett bizalmát erősítik. A beszédben a szavak a tárgyakhoz kötik majd, így épül csendesen egymásra a tartalom és a kifejezés, a látott és hallott. Az öltözés, fürdés, pelenkázás során megjelenő játékok szintén az érzés szintjén jelentkeznek először és lassú folyamatban testének felismeréséig vezetnek.

A mesét megalapozó rigmusok, dallamok, csiklandozók a gyermek érzelmi élete mellett belső képek születését is eredményezik, vagyis minél többet beszélünk, játszunk, érintünk, a világ megismerése annál könnyebb lesz számára, az elvont gondolkodás első állomása az első szavak megjelenése. Kezdetben csak hallja, hogy anya, utána a szóhoz azonosítja a testet, arcot vagy illatot, érzést, később már maga is szóba tudja foglalni. Van kisgyermek, aki, ha szopizni szeretne, anyát mond, van, aki akkor veszi szájára ezt a szót, ha kér, ha fáj, vagy ha megpillantja a kitárt karokat. Belül az anya szóhoz társít egy hangulatot, érzést, mozdulatot, arcot. Biztos ponttá válik számára. Sokszor előfordul, hogy viszonylag későn mondja, hogy anya, mama, ellenben más szavakkal. Nehéz szavakba önteni a mindent az íztől ölelésen, az illaton át a hangot. Ha egy kutyust elé teszünk, hamar beazonosítja, de anya a teljes világot átöleli. Azt tudja szóval megnevezni, ami kiválik a nagy egészből. Tehát érthető, ha nem az anya szó az első az emberi szavak között, melyek először érthetően felcsendülnek a csecsemő vagy kisgyermek ajkáról.

Amikor mesét mesélünk, a belső képekre építünk. Ahogy az elején is írtam, nem esszékkel kezdünk, mert a benne lévő tartalomhoz még nincs belsőleg rendelhető kép.

Első meséi a „ciróka-maróka”, a „hőc-hőc katona”. Nem biztos, hogy minden szó megmagyarázható jelentéssel bír, de belső képpel igen, melyet korábbi érzelem váltott ki és azután ismét felbukkan. A beszéd az érzést a tartalomhoz kötődő felismeréssé formálja. Előfordul, hogy az apa vagy testvér fura arckifejezése egy gőgicséléssel épp oly megnyugtató vagy kacagásra indító, mint amikor az anya hajába bújva csiklandozástól nevetésre ösztönzi a kicsit.

A hangok, mozgás, érintkezés révén az élet kezd el mesélni a kisgyermeknek. S ettől igaz.

Amikor már a beszéd kezdetén, a szavak formálásának idején jár a gyermek és a járással is próbálkozik, egy új dimenzió jelenik meg számára. A cselekvéshez, látotthoz kötött szavak új értelmet nyernek. A padlóra lerakott és elérhető játékok, az egyszerű figurák, a rágható, fogható, érezhető valóság új terei nyílnak meg, a tárgyak szintén érzéssé és szavakká alakulnak. A szó kimondása a tárgy megjelenését eredményezi a kisgyerekben. A képi gondolkodás megindul. Birtokba akarja venni, ezért valahogy eljut érte, miközben biztató szavakkal és lelkileg örömmel veszi körbe a környezete. A mesék is erre építenek. Valaki útnak indul, hogy felfedezze a világot. Ám még nem feltétlenül van tudása mindarról, amerre lába vagy szíve viszi. Meg kell küzdenie a kíváncsiság és a küzdelem kettősével, az egyedül vagyok, de mindig van mögöttem valami, valaki, ahonnan jövök. A háttérben lévő bizalom ad erőt az újabb ismeretlenbe való lépésre. Este egy kis visszatekintés a mese. Egy vicces helyzet felidézése, mesélés a kedvenc macijáról, aki elbújt a kanapé mögé, s már olyan sokáig ott volt, hogy azt hitte nem hiányzik senkinek. Azután hirtelen hatalmas kacagást hallott, és magához ölelte egy kedves kis kar. Hát ez maga egy mese ismét.

Minden pillanat tele van feladattal, feszültséggel, kétségbeeséssel vagy épp felnőtt szemével nézve vakmerőséggel. Pedig még csak megtörténnek a dolgok és általában a végén lehet rájönni, hogy az jó volt-e vagy hogyan varázsoljuk jóvá. Elesik, megbotlik, eltöri, mégis szerethető, mert a tárgy nem lehet fontosabb, mint a gyermek testi-lelki biztonsága. Lehet hibázni, mert az a tanítómesterünk. Közben legalább egy figyelő szempár őrzőn áll mellettük, mögöttük vagy akár előttük, hogy érezze a gyermek, nincs egyedül.

Minden életszakasz természetes velejárója a félelem az ismeretlentől vagy a már ismert rossz élmény újra megélésétől, félelem a magunkra maradástól, a kirekesztéstől. Ennek ellensúlyozására szerencsére ott a körülölelő családi háttér meleg, beburkoló szeretete.

Az óvodás kor előtt vagy annak kezdetén a saját világról szóló mesék a legmegfelelőbbek, hiszen azzal már van tapasztalata a gyermeknek. Meseképekben is azt éli meg, hogy elhagyhatja a tyúkudvart kiscsibeként, de a tyúkanyó csendesen kapirgál mögötte. Persze nem mondjuk neki, hogy ez rólad szól, de a belső izgalom feloldódik hamar egy rövid kis történetben. Nincsenek bonyolult lelki folyamatok vagy több síkon folyó meseszálak. Mindennapi apró élethelyzetek, amelyek számukra éppúgy fontosak és súlyosak, mint a felnőtteknek a maguk világa.

Ahogy az anyai, szülői házból kijjebb lép a gyermek, egy nagy lépés a világ, merőben új ingerek érik. A biztonságot már a szívében hordozza és bátran vagy visszafogottan, de belép a hozzá hasonló korúak birodalmába. Kicsivel az iskolába lépés előtt válik csak éretté a népmesékre. Most bizonyára sokan csodálkoznak ezen. A népmesékben sok a fordulat, a fondorlat, a cselekmény sem mindig egy szálon fut és nehezebb meglátni a jó és rossz közötti különbséget. A mesék hossza is meghaladja a kis óvodás figyelmét. Van, ahol már nagyon kicsiként szoktatják a nagy mesékhez a gyermeket. Valószínűleg a gondolataiban érett lesz, a figyelem is edzhető, de vajon mire lenne szüksége. Mozgásra, szabad játékra és egyszerű történetekre.

Az iskolaérett gyermek képes megérteni a mesék végén ki nem mondott gondolatokat, ahol ő szűrheti le, mi helyes, mi nem, a cselekedet mögött valódi jószándék van-e vagy sem.

Ha egy kisgyermek azt hallja, hogy a legszebb és legártatlanabb leányt ugyan nem öli meg a vadász, de az erdőben magára hagyja. Egy öreg asszony almát ad neki és egyéb kincseket és ő hisz az emberi kedvességben és elfogadja, azonban pórul jár. Megmérgezik, el akarják venni az életét. Ez hatalmas trauma. Ebből nem szűrheti le, hogy a világ jó. A mese végét már talán meg sem hallja, mert az első rossz élményben benne ragad. Szerencsére minden jóra fordul, de a mese hosszú, a kisgyermek figyelme rövid ideig fenntartható. Rengeteg aggódó kérdés jelenik meg benne, a bizalom meginoghat.

Elérünk egy új korszakhoz a mesélő és mesemondó már váltakozhat, mert lassan megtanulnak az iskolába lépők olvasni és új terület nyílik meg. A betűk mögött megtalálják a történetet. Ez egy csodálatos felfedezés. Egy 6-9 éves számára a világban a lelki minőségek egyre fontosabbakká válnak. A világ szépségét keresik és olyan lelki minőségeket, amelyeket például a szentek történeteiben megtalálnak. Vagy ellenpólusban azok az állattörténetek is fontosak, ahol a vicc, a humor, a helyzetkomikum jelenik meg. A La Fontaine történeteiben az ember magára ismer, de nem úgy, mint Szutyejev állatmeséiben, ahol a cselekvés mutatja, ki milyen (a csibe nem, de a kacsa tud úszni, a kutya ugat…). A La Fontaine állattörténetek emberi lelki minőségekkel ruházzák fel az állatokat (ravasz róka, buta liba…) A kisiskolások között a történetekhez hasonló minőségek jelennek meg: füllentenek, eltitkolnak, szégyellik magukat, bántják egymást szóval. Egy kisgyermek erre még képtelen. A mondatot teljesen igaznak gondolják: fáj a bántó mondat, örül, ha azt hallja, hogy szeretik. Nem kételkedik, mert számára a világ jó. A kisiskolások viszont igenis kételkedik. Már megélik az ármánykodást, a másik mögé bújást, elkezdenek a lelki álarcok megszületni (viselkednünk kell, bár másként gondoljuk). Fontos, hogy ilyenkor kapjanak hosszabb történeteket is, amiben megélik, hogy akármilyen nehéz, legalább egy valaki felismeri a bajba jutottat, a kitaszítottat, aki más, mint a többiek s mellé áll, támasza lesz. A szentek történetei nem a legkönnyebb emberi életutakat mutatják, viszont azt igen, hogyan tudták megtartani a legnehezebb helyzetekben is a hitüket és kitartásukat.

Az általános iskola középső, felső tagozatába, újabb változás jön. A kisgyermeknek az a barátja, akivel játszani tud. A kisiskolásnak az, aki hasonlóan öltözik és ugyanazokért tud rajongani. Kincseket keresnek könyvekben, kutatnak, lelkesednek, terveznek, csapatokba verődnek. Nem a legjobb barátot keresik, azt akarják, hogy mindenki szeresse őket. A könyvekben sem egy hős van már, hanem csapatosan keresik a megoldást, jó és rossz varázslótanoncok, Pál utcai fiúk, görög, majd római háborúk történetei mind arról beszélnek, hogy egységben az erő, hogy össze kell fogni nagy, nemes célokért. Van egy vezető, de ő sem győzhet egyedül.

A serdülőknek az számít, akinek a szava hihető. Nem adnak esélyt változni, fejlődni, hamar ítéletet alkotnak a felnőttről, aki mellettük van. A határaikat nem a fára mászással, nem a csapatban az erő állásponttal, hanem a gondolatok szélsőséges megnyilvánításával húzzák meg. Lázadnak szóval és azzal, hogy biztosan nem teszik, amit azelőtt természetesnek tartottak. Hiszen így fejlődik gondolkodóképességük. Az olvasmányokban szinte egyáltalán nem partner a szülő több: nem cselekményes, nem lelki tusák jelentkeznek a könyvekben, hanem igaz, nemes gondolatok, a versekben az ember méltósága, gyarlósága, a szerelem és a háborúk erkölcsi tartalmai bomlanak ki. Éles kritikával élnek és közben kifigurázzák a világot. Van, aki krimiért rajong, van, aki a tudományos könyvekért. Az életrajzi könyvek akkor lesznek vonzóak, ha a leírásokból tökéletesen megrajzolhatóak a karakterek. Annyira, hogy a külső megjelenés és a lelki-szellemi minőség kéz a kézben jár. Ha egy csontos, magas fizikai alkatot látnak, kemény, határozott, magabiztos, sőt gonosz karaktert is hozzákapcsolnak, egy alacsony, köpcös testhez lustaságot, akaratgyenge embert képzelnek, egy vörös szeplős hajhoz tűzről pattant, fékezhetetlen személyiséget kapcsolnak, hogy csak példákat mondjak.

Ettől kezdve, minden, amit életcélként szeretnének, lassan felsejlik bennük, megvalósítható közelbe kerülnek nagy utazások, tervek, álmok, olyan iskolák, munkahelyek, amelyek egyedivé teszik őket. Ráébrednek, hogy az életük történetét ettől kezdve, a középiskolából kilépve ők irányítják sután, határozottan, folyton megváltozott célokkal, nagy lelkesedéssel, ritkán kevés kitartással.

Egy röpke mesével felérő játékot láttam ma a vonaton. Mindenki ismeri és szereti, ám kevesen gondolnak rá úgy, hogy felébreszti a mesékhez szükséges fantáziavilágot. Egy kislány és anyukája „Barkóbával” ütötték el a robogó vonatban az időt. Hol az egyik, hol a másik gondol valamire. Ehhez ismerni kell egymást. Olyanra kell gondolni, amit biztosan nem talál ki, de titkon mégis abban reménykedünk, hogy tud a másik gondolatából olvasni a kérdező. Minden kimondott „Nem” növeli a feszültséget és minden „Igen”, mely közeledik a szóhoz, növeli az izgalmat. Az én képemet, gondolatból született fotelemet, tejes kancsót, füstkarikát vagy vonatfüttyöt kitalálod-e? Ez is mesélés. Arról, hogy én hogyan látom a világot és mi fontos nekem belőle. Ez iskolás korban átalakul az „Amerikából jöttem” játékká. Itt már a szavak sem segítenek. A mesterséghez tartozó számomra fontos mozdulat benned életre kell keltse a mesterséget kifejező szót. Ha pedig még tovább megyünk egészen a felnőttkorban is kedvelt játékhoz, az az „Activity”. Csak egy segédeszközöm lehet, hogy megértsd az én szavam. Hát nem csodálatos? Ha nincs idő mesélni vagy épp nem szeretünk, de találunk időt ilyen játékokra, kicsit belekerülünk a mesék szavak által szőtt birodalomba, ahol közös nyelvet beszélünk a mesélő és a hallgató.

Ami életük végéig biztosan velük marad: a mesékből nyert szellemi tudás és az a biztonságérzés, amit a család szeretettel teli közegétől felvettek magukba. Magabiztosak lesznek akkor is, ha útjelző táblához érnek, ha dönteniük kell, ha hirtelen minden megváltozik, mint amilyen még előző nap volt. S persze eljön az az idő, amikor nem akarnak a mesékről hallani, mert el akarják felejteni a csodákat, nehogy gyermekesnek tűnjenek. A szellemi tartalmakat messzire tolják maguktól, mert a saját sorsuk vezetését saját kezükbe szeretnék venni, mert a fizikai valóság a biztos, mert a javak megszerzése az, amit fel tud mutatni, mert mutatni kell a sikerességet. Ezt szülőként látni nehéz. Egyrészt megérteni, hogy nélkülünk is boldogulnak. Másrészt mintha azt mutatnák a fiatal felnőttek, hogy mindent másként szeretnének, mint amire mintát kaptak. De ez jól van így. Amíg kicsik voltak, mi adtuk nekik a biztonságot és megbíztak bennünk, bár nem tudták, mit miért csinál vagy kér a felnőtt. Most ez megfordul. Felnőtté váltak és nekünk kell megbízni bennük. Bíznunk kell abban, hogy valahol mélyen lelkük mély bugyraiban aranyszálakkal össze vagyunk kötve velük. Bármit tesznek, felsejlik onnan a megszerzett szellemi tudás a mesék bölcsességéből, a közös tapasztalatainkból, a szeretetünkből. Ez az igazi mese kezdete. Amikor a királyfi vagy királylány, a juhász vagy a libapásztorlány útra kel a gyermekeinkben és saját királyságát keresi. S hogy a történet hogyan ér véget, arra sokszor az életben nem is találni a választ, csak az életút végén vagy azon túl. Ha jót jókor meséltek nekünk és mesélünk mi is, az életünk meséje során hinni fogunk magunkban úgy, hogy az emberi igazság, szépség, jóság útjelzőtáblánkról le nem kopik. Ha ez kimaradt, akkor több erőfeszítésre lesz szükségünk vagy érdemes visszatekinteni és megkeresni, ki vette át óvó-védőn az anyai-apai gondoskodást, szeretetet.

Jaj, a legfontosabbat majdnem elfelejtettem: miközben nevelünk, segítjük a gyermekeinket, aközben a saját felnőtt mesénket is írjuk nap nap után. Ha nem találjuk a helyünket a világban, keressük meg gyermekkorunk kedvenc meséjét, történetét, könyvét, meglelhetünk elveszett célokat, felismerhetünk rég felfedezett igazságokat, melyek fáklyaként felgyulladnak bennünk ismét egy új változás bátorságához vagy útjelzőjeként.

2021. 02. 08.                                                           Márföldi Erika

Ha tetszett, megoszthatod.

Share on facebook
Share on pinterest
Share on google
Share on email

“Márföldi Erika: Mit mikor meséljünk?” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Sziasztok!
    Itt van néhány könyv, amelyek közül mi is sokat olvastunk már, és sok szeretettel ajánlom:
    Csillagfény kiadó – Itt korosztályra bontva találhattok könyveket.
    http://tenke.eu/Konyvajanlo_Csillagfeny_2020-12.pdf
    Mi nagyon szerettük Szentkúti Márta törpemeséit, Jakob Streit könyveit. A méheskönyv és a Napsugár a méhecske elolvasása óta egész máshogy vagyok a méhekkel, mint eddig.
    Jakob Streit Puck történeteit is sokszor elolvastuk már a gyerekeknek, újra és újra kérik.
    Arra figyeljetek, ahogy Erika is írja, hogy minden történetnek megvan a maga ideje. Fontos, hogy jókor kapják a történeteket, ne korábban!

    Szentkúti Márta könyveit itt is megtalálhatjátok: http://www.harmonikusgyermek.hu/

    Válasz
  2. És még egy hely, ahonnan Elsa Beskow és Sybille von Olfers csodaszép könyveit tudjátok megrendelni: https://zengokert.hu/
    Ezekre a könyvekre akkor találtam rá, amikor a gyerekeim már kinőtték őket. A gombák, a törpék, manók, virággyermekek…. Milyen jó, ha a gyerekeink ezek között a képek között nőnek fel…..

    Válasz

Szólj hozzá!

maradjunk kapcsolatban!

Értesülj az újdonságokról hírleveleinkből.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.